Az ideális tartalomszolgáltatás a jelnyelv-tanulás területén

A jelnyelv-tanulás és a tartalomszolgáltatás kapcsolatrendszeréből több következtetést is levonhatunk. Az első, az, hogy a jelnyelv egy-egy nemzethet köthető, ezen belül pedig a felületek nagyobbrészt egy-egy szervezethez kapcsolódnak, tehát viszonylag ritka a magánkezdeményezés. Éppen ezért, ha már szervezett keretek között történik különböző oldalakról a tartalom közvetítése, fontos lenne, hogy ezek a  szervek összefogjanak és együttesen szolgáltassanak, már csak azért is, hogy a ugyanaz a tartalom ne jelenjen meg több helyen. Sajnos a magyar mentalitás itt is felüti a fejét a gyakorlatban, nem csak az integrált könyvtári rendszerek alkalmazásának esetében. Mivel ezek az intézmények egymás versenytársai is a piacon, elég nehéz lenne ilyen magatartásváltást létrehozni, de mindenképpen érdemes volna. Nemcsak a szolgáltatók munkája lenne hatékonyabb, de egy ilyenfajta szakmai konzorcium megalakulásával könnyebben kiszűrhetővé válnának az oldalak hiányosságai is, nem kellene mindenkinek az alapokat erősíteni, speciális területek fejlesztése is kivitelezhető lenne, így minőségibb eszközök születhetnének. Valamint ezzel az összefogással az információk is hitelesebbé válhatnának a felhasználók számára.

De milyenek legyenek az így előállított eszközök? Fontos az egyediség, a hasznosság, a könnyű kezelhetőség és a felhasználói aktivitás. Úgy gondolom, olyan eszközöket kell a jövőben létrehozni, amelyek hasonló elven segítik a tanulást, mint ahogyan a tanfolyamok is felépülnek, azonban egyre komplexebb átgondolásban. A Nyugat-Európai országokban már konkrét szituációkat vesznek fel videóra, ezt feliratozzák és így teszik elérhetővé a felhasználók számára. Illetve szükség lenne egy mélyebb grammatikával foglalkozó eszközre, ahol az idiómákkal kapcsolatos kérdésekre kaphatna választ a tanuló. Jelenleg csak videószótárak működnek és sajnos egyetlen oldalon sem találunk komolyabban ilyen tartalmat.

Ezeknek a modern felületeknek, az eltérő környezetből érkező felhasználókat ösztönözni kell arra, hogy kapcsolatot teremtsenek a tőlük különböző, de a téma iránt legalább annyira érdeklődő társaikkal. Ami megvalósulhatna virtuális, vagy valós eseményekre szervezett „találkozókkal”. Illetve ez a terület alapvetően esélyegyenlőségi kérdés is, ezért fontos, hogy a segítés pozitív üzenete, ne csak ezen a zárt közösségen belül terjedjen, hanem mások felé is nyissunk figyelemfelkeltő kezdeményezésekkel.

 

 

A jelnyelv-tanulás sajátosságai web 2.0-ás környezetben

1. Privátszféra és magány:

A közösségi felhasználás mögött különböző felhasználói attitűdök rejlenek. A jelnyelv-tanulással foglalkozó oldalakon - bár meglehetősen érzékeny területet feszegetünk – de szükséges szétválasztanunk ilyen formában a felhasználók közösségét, hallássérült és egészséges emberekre. Az első csoporton belül a halláskárosodás fokában mutatkozó eltérések alapján megkülönböztethetjük a siketeket, a súlyosan nagyothallókat és a nagyothallókat. Míg egészséges társaik között nagy hozzáállásbeli különbségek lehetnek azok között, akik ismerik a siket kultúrát, esetleg ilyen családban nevelkedtek, vagy azok között, akiket a munkájukból fakadó segítés specializációja, vagy a puszta érdeklődés vezérel az adott oldalakra.

A jelnyelv-tanulás kialakulásának története

A siketek és nagyothallók helyzete, így maga a jelnyelv és ezzel összefüggésben a jelnyelv-tanulással kapcsolatos információszerzés is meglehetősen speciális területek.  Éppen ezért hagyományos forrásokból és az interneten keresztül is meglehetősen nehéz mélyebben tájékozódni a témában. Bár meg kell jegyeznem, hogy mára naponta jellennek meg a SINOSZ vagy a Hallatlan gondozásában ezt az űrt kitöltendő felületek, de erről egy kicsit később... Ahhoz, hogy pontosan megérthessük, mai állása szerint miért tart itt a terület, meg kell ismernünk a történelmi előzményeket, először nemzetközi, majd pedig magyar vonatkozásban is.

A siketeket hosszú ideig az értelmi fogyatékosokkal azonos szinten, a társadalom írott és íratlan törvényeinek keretein kívülállónak tekintették, sajnos ez tény. Az első jelnyelvi szakkönyvet az angol John Bullwer írta 1664-ben Chirologia: A kéz természetes nyelve címmel. 1760-ban alapították az első siketekkel foglalkozó, intézményesen működő iskolát, mely a jelnyelv nélküli, úgynevezett oralista módszer szerint működött, a skóciai Edinburgh-ben. 1782-től egy francia abbé, L'Epée, akit a siketoktatás atyjának tartanak, egységes jelnyelvi rendszert dolgozott ki, ami alapján magániskolájában tanította a hallássérülteket. Ekkortól a jelnyelv és az erre támaszkodó siketoktatás egyre inkább elterjedt, a siketek érdekvédelme egyre egységesebbé vált. A fejlődés egyik ékes példája az az 1816-ban az Egyesült Államokban alapított speciális, siketeket oktató iskola, mely azóta egyetemmé fejlődött. A Gallaudet máig az USA legjelentősebb siketekkel foglalkozó tanintézménye.

Magyarországon jelentős késéssel, 1802-ben Cházár András, bécsi példa nyomán alapította az első siketiskolát, Vácott. Az innen kikerülő diákok alapozták meg a magyar siket közösség létrejöttét. Társaságokba kezdtek tömörülni, felismerték azt a tényt, hogy csak is közös fellépéssel tudják az országban javítani helyzetüket. Vezéralakjuk Oros Kálmán volt, aki 1892-ben megalapította a siketek első újságját: a Siketnémák Közlönyét. Ezen időponttól beszélhetünk a magyar hallássérültek szervezett életéről. Meg kell említeni azonban, hogy ez a szerveződés tiltakozó reakcióként indult, miután megtiltották Magyarországon a jelnyelvvel való oktatást, az 1880-ban Milánóban megrendezett II. Siketoktatással foglalkozó Kongresszus határozata nyomán, mely egyöntetűen az oralista módszert támogatta. 1887-ben jött létre a siketek első szervezete, Egyetértés Társaskör néven, majd 1907-ben alakult meg a Siketnémák Otthona. Az otthon mai jogutódja a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ), mely 1951-ben alakult újjá. A SINOSZ-nak jelenleg mintegy tizenegyezer hallássérült tagja van országszerte. Az érdekképviseleti szerv jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a hallássérültek helyzete minden téren javuljon. Valamint intézményes keretet biztosít a jelnyelv tanuláshoz, mind a siketek és az egészségesek számára. Az országban hét siketekkel (Budapest, Eger, Kaposvár, Vác, Sopron, Szeged és Debrecen) és egy nagyothallókkal (Budapest) foglalkozó általános iskola működik és egy budapesti gimnázium, amely hallássérült osztályt is indít. A kétezres évek elején alapult a Hallatlan Alapítvány, valamint a Korner Jelnyelvi Tolmács Központ, amelyek szintén lehetőséget biztosítanak a jelnyelv-tanulásra.        Jelenleg a fent említett három szerv szolgálhat számunkra segítségül.

Bomba, pszí és fó... Avagy mik azok az idiómák?

Hivatalos megfogalmazásban az idiómák, olyan összetett, egyben nyelvileg rögzült sematikus szerkezetek, amelyeknek jelentése gyakran nem is következik a szóösszetételből. Hogy mit is jelent ez? Nos nekem igazából semmit, mármint maga a definíció maximum egy enyhe delírium kialakulását segíti elő a fejemben. Laikusként pedig pláne nem vinne közelebb az igazsághoz...

Nem vagyok nyelvész, ezért nem vágnék bele a metonímiák útján való magyarázatba, inkább a saját értelmezésem fonalán haladok - legalább nekem átláthatóbb lesz. Az idióma - az én felfogásomban - egy hangsúlyos jelenségre hívja fel a figyelmet a mondatban. Ebbe beletartoznak a tipikus melléknévi összetételek, vagyis, ha egy autó nagyon SZÉP, nagyon NAGY, nagyon GYORS stb. - ezek az egyszerűbb elemek. Illetve idiómákkal pontosíthatjuk a tevékenységeinket is. Ha megyünk valahová lehet a hangsúly a RENDSZERESSÉGEN illetve azon is, hogy milyen útvonalon INGÁZUNK. De egyes gyakran használatos igékhez és kötőszavakhoz is "ragadtak" ilyen "jelelési jelenségek", ilyen fordul elő a KEDVEL/SZERET és a DE kifejezések esetében is.

Fontos, hogy az idiómákhoz mindig erős mimika társul, amely segíti az adott jelenség kiemelését, megértését. Olyannak, akinek még nincsenek mély ismeretei a jelnyelv területén gyakran túlzónak, akár nevetségesnek is tűnhetnek ezek az arckifejezések, illetve a hozzájuk kapcsolódó jellegzetes hangok. De le kell szögezni, hogy a mozdulatok és a mimika együttese adja ki egy-egy idióma helyes formuláját. Egyes idiómáknak - de nem mindig jellemző - sajátos nevük is van, ilyenek a PSZÍ, a FÓ vagy a BOMBA.

Ezeket a nyelvi sajátosságokat sajnos nem találhatjuk meg a magyar jelnyelvi webfelületeken, nem úgy idegen nyelvű társaik esetében, például az Amerikai jelnyelv (ASL) honlapján. Az azonban itt is igaz, hogy a magyar jelnyelv elsajátításában ez sajnos nem segít minket..